HVG - 2020. okt 17. 19:45

Végleg távozik a pedofil bűncselekményeket eltussoló lengyel püspök

Ferenc pápa elfogadta a nyugat-lengyelországi, Kalisz központú egyházmegye főpásztorának lemondását, a püspököt pedofília eltussolásával gyanúsítják - közölte szombaton a varsói apostoli nunciatúra.

A CIKK FOLYTATÁSÁNAK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON IDE...

Külföld

A rovat további legfrissebb cikkei
24.hu - 2020. okt 26. 20:52

Elégedetlen a WHO az európai védekezéssel

Európának komolyan erősítenie kell a koronavírus elleni harcot, a kontaktuskövetési képesség hiánya miatt pedig sötét kilátásai lehetnek a betegségnek – mondta hétfőn Genfben Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója. Európában rendkívül nyomasztó a kép, miután egy sor ország jelentette a fertőzöttek rekordszámú …
24.hu - 2020. okt 26. 20:22

Városokat vontak blokád alá az abortusz szigorítása ellen tüntető lengyelek

A közúti blokádok országszerte 16 órakor kezdődtek, Varsóban több forgalmas kereszteződést, köröndöt zártak el a közösségi médiában szerveződő csoportok. A gyalogos tüntetők mellett az abortuszpárti mozgalom jelképeivel ellátott személygépkocsik is részt vettek a forgalom megbénításában. A tiltakozók több helyen vörös festékkel öntötték le az úttestet. A …
Infostart - 2020. okt 26. 19:56

Újabb lépés Ukrajnától, magyar államtitkárt is kitiltottak

Ukrajna megtiltotta két magas rangú magyar tisztségviselő beutazását a helyhatósági választás alatt Kárpátalján folytatott "agitáció" miatt - közölte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter az Interfax-Ukrajina hírügynökséggel.
24.hu - 2020. okt 26. 19:46

Ukrajna megtiltotta a beutazást két magas rangú magyar tisztségviselőnek

A külügyi tárca vezetőjének szavai szerint az egyik tisztségviselő a magyar miniszterelnökség államtitkára, akit név szerint nem említett, a másikról pedig nem árulta el semmit. Hozzátette ugyanakkor, hogy más olyan magyar állampolgárok beutazási tilalmát is kezdeményezték, akik aktívan beavatkoztak Ukrajna belügyeibe a választás idején. Bár az ukránok nem mondtak …
24.hu - 2020. okt 26. 18:22

A korlátozások ellen tiltakoznak az olasz vendéglátósok

Olaszországban hétfőn lépett életbe a vendéglátóhelyek lezárása, amelynek értelmében este hat órakor le kell húzni a redőnyöket. Háromszázharmincezer étteremről, bárról, presszóról, fagylaltozóról van szó, többségében családi vállalkozásokról. Több város központját rendőrgyűrű zárta le az estére meghirdetett tiltakozások miatt. Nápolyban a bárok, …
24.hu - 2020. okt 26. 17:18

Belgiumban hamarosan elfogyhatnak az intenzív osztályos ágyak

Yves Van Laethem tájékoztatása szerint Belgiumban kétezer ágy áll rendelkezésre az ország intenzív osztályain, ahol a betegek száma mintegy nyolcnaponta megkettőződik a járvány miatt. Jelenleg 757-en részesülnek intenzív ellátásban a kórházakban ápolt 4827 ember közül Belgiumban. Van Laethem tájékoztatása szerint négy napon belül meghaladja az ezret az intenzív …
Infostart - 2020. okt 26. 16:50

Engedtek a hatóságok a dohányosoknak és az egyháznak Romániában

A koronavírus-fertőzötteknek elkülönített kórházi helyek több mint háromnegyede betelt már Romániában és a fertőzések gyorsuló üteme miatt az ország jelentős részében korlátozásokat vezettek be, ugyanakkor Bukarestben idén is megtartották a Szent Demeter-napi nagyszabású zarándoklatot, az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) pedig hétfőn a dohányosoknak …
24.hu - 2020. okt 26. 16:49

Mintegy 7 millió dollár gyűlt össze a belarusz sztrájkolók javára

Több mint hétmillió dollár (kétmilliárd forint) gyűlt össze a fehéroroszországi sztrájkok résztvevőinek támogatására külföldi alapokban – jelentette be hétfőn Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető, korábbi elnökjelölt. Világszerte szolidaritást tapasztalunk. Megindítottuk a Mi dolgozunk, hogy ti tüntethessetek kampányt. Az emberek egynapi …
24.hu - 2020. okt 26. 16:23

Ukrajna bekérette a kijevi magyar nagykövetet Szijjártó kijelentése miatt

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba hétfőn Íjgyártó István kijevi magyar nagykövetet, és tiltakozó jegyzéket adtak át neki, miután előző nap az ukrán tárca a választási folyamatba való közvetlen beavatkozással vádolta meg Budapestet a vasárnapi helyhatósági választások kapcsán – írja az MTI. Az ukrán külügyminisztérium még vasárnap este kiadott …
24.hu - 2020. okt 26. 14:31

Erdogan szerint Macron elmeállapota vizsgálatra szorul

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn arra szólította fel országa lakosságát, hogy egyáltalán ne vásároljanak francia termékeket, miután Emmanuel Macron francia elnök erőteljesebb fellépést helyezett kilátásba az iszlamistákkal szemben Samuel Paty tanár brutális meggyilkolását követően – írja az MTI. Erdogan az ankarai államfői palotában egy …
24.hu - 2020. okt 26. 14:26

Egyetlen terület van, ahol Trump még tartja magát

Az Amerikai Egyesült Államokban már több mint 230 ezer halálos áldozatot követelt a koronavírus, a járvány kezdete óta regisztrált fertőzöttek száma pedig nagyjából 8,9 millió. Ezek még akkor is magas számok, ha az elhunytak száma a második hullámban nem éri el a tavaszit. Egy elnökválasztási évben egyébként is jóval feszültebb a politikai élet, mint máskor, de …
24.hu - 2020. okt 26. 13:54

Karantén alá került Litvánia egyötöde

Karantént vezettek be hétfőn Litvánia területének egyötödén, a 60 helyi önkormányzatból tizenkettőben a koronavírus-fertőzöttek élesen megemelkedett száma miatt. A vesztegzárról szóló rendelkezés két hétig lesz érvényben, a kormány ezt követően dönt a további lépésekről – írja az MTI. A karantén idején a lakosoknak otthonukon kívül maszkot kell …
24.hu - 2020. okt 26. 13:18

Magyarország szomszédjában még szigorúbb lakhelyelhagyási tilalmat vezetnek be

Lakhelyelhagyási tilalmat vezet be keddtől a szlovén kormány a koronavírus terjedésének megfékezésére – jelentette be Jelko Kacin kormányszóvivő. A rendelet szerint – néhány kivétellel – senki nem hagyhatja el azt a járást vagy várost, amelyben állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkezik. Korábban a lakhelyelhagyási tilalom régiókra vonatkozott, amelyekből 12 …
24.hu - 2020. okt 26. 13:18

Megint egy azeri–örmény tűzszünet, és megint nem sikerült betartani

Ezúttal Amerika igyekezett rábírni az azeri–örmény konfliktus résztvevőit a humanitárius tűzszünet betartására, aminek eredményeként sor kerülhetne a foglyok és az elesett katonák holttestének cseréjére a Nemzetközi Vöröskereszt közreműködésével. A helyi idő szerint hétfőn reggel 8-kor életbe lépett megegyezés után Azerbajdzsán megvádolta az örmény …
Infostart - 2020. okt 26. 12:34

Angela Merkel: drámai a helyzet

A német kancellár elmondta, hogy az új fertőzöttek száma hét nap alatt rendre megduplázódik, szerinte Németországra "nagyon-nagyon nehéz hónapok" várnak.
24.hu - 2020. okt 26. 11:57

Minszkben hatalmas a készültség, nehogy kitörjön az általános sztrájk

A fehérorosz ellenzék támogatói szolidaritási láncot alkottak a fehérorosz főváros több pontján. A minszki Kardiológia nevű gyakorlati tudományos intézet medikusai élőláncot alkottak hétfőn a belvárosban, fehér és piros szalagokat lengetve. Hasonló megmozdulás volt ettől a helyszíntől egy kicsit távolabb, de még a központban, egy metróállomás közelében. A …
Infostart - 2020. okt 26. 11:05

Itt egy nagy fehér folt a világ járványtérképén

Ausztráliában Victoria államot tartják a legfertőzöttebb résznek, a helyi miniszterelnök épp elhalasztotta a melbourne-i lazítást, erre a napi 15 ezer tesztből egy sem lett pozitív.
24.hu - 2020. okt 26. 9:42

Találtak egyetlen fertőzöttet, ezért egy egész várost letesztelnek Kínában

Kína ismét egy teljes várost letesztel a koronavírusra, ezúttal a Hszincsiang tartományban található, 4,7 millió fős Kashgar lakosságánál szűrik a fertőzés jelenlétét. A BBC cikke szerint eddig 138 tünetmentes esetet azonosítottak. Kashgar iskoláit bezárták, a lakosok pedig csak akkor hagyhatják el a várost, ha negatív koronavírus-teszttel rendelkeznek. A lap …
24.hu - 2020. okt 26. 9:39

Izraelben az alsó tagozatos diákok visszatérhetnek az iskolákba

Izraelben jövő vasárnaptól visszatérhetnek az iskolákba a kisiskolások – adta hírül a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. A koronavírus-járvány elleni védekezéssel foglalkozó kormánykabinet vasárnap késő estig tartó ülésén született döntés szerint csak kis csoportokban, és egy pedagógus vezetésével, egy helyiségben engedélyezte az oktatás …
24.hu - 2020. okt 26. 9:26

Életfogytiglant adna korrupcióért az ukránok 81%-a

A Karpatinfo.net beszámolója szerint az október 25-i helyhatósági választásokon a válaszadók többsége pozitívan válaszolt az ukrán államfő, Volodimir Zelenszkij mind az öt kérdésére. Az exit poll adatok szerint a válaszok így oszlottak meg: Támogatja-e az életfogytiglani börtönbüntetést különösen nagymértékű korrupció esetén? – 81% igen, 16% …